Már csak én maradtam adós a bejárással
És már mindenki rágja a fülemet, hogy vére adjak valami bizonyítékot, afelől, hogy Ambrussal nem csak kocsmáztunk egyet.
Isztimérről Bakony nánára elég nehéz stoppolni, főleg két kopasz fiunak, de egyszer csak felvettek....
Van még egy lehetőség az erdőkön keresztül, na azt is kipróbáltuk :-)
Elég egyhangú az egész, mindenhol csak a Bakonyt lehet látni. :-)
Sok hely van kiscsoportozásra, és a Bútápos autó, is meg tud találni minket.És misézni is több helyen tudunk.
Az út kb 8 óra lesz, nem megerőltető,igazán idilli. Bakonynána és Jsd között Gaja patakot érintjük. Itt van egy patakátkelés, és egy nagyon kis emelkedő. Itt van egy vízesés is ami elé szép.
Bakonynána-Zirc
Folytatódik a bakonyi táj. Bakonynána-Nagyesztergár , nekem 1 óra volt, de nem barát tempóban. Itt is van lehetőség kiscsoportokra. Nagyesztergár- Zirc. Aszfalt, 4 km
Laci
2011. június 8., szerda
2011. június 1., szerda
lejárás - első nap ala Mirkovics és Jucovics
1. szakasz: Visegrád - Pilisszentkereszt
Jucival reggel felkerekedtünk és sikeresen nem késtük le az Újpest Városkaputól induló buszt, ami megdöbbentő, de igaz, majdnem másfél órán keresztül megy Visegrádig, vagyis rollerrel nagyjából pont ugyanannyi idő alatt értünk oda. 10 óra után pár perccel indultunk el a visegrádi buszmegállóból egyenesen ki a városból. Itt fél órát kell gyalogolni, míg elhagyjuk az aszfalt utat (nem forgalmas, nem veszélyes, csak kényelmetlen) és beérünk az erdőbe. Itt jó lehetőség van földcsókra. Visegrádról Pilisszentlászlóig eltéveszteni sem lehet az utat, végig a piros jelzésen tudunk menni. Egészen kalandos lesz a séta, mert praktikusan úgy alakították ki a túraútvonalat, hogy ugyanazon a patakon egymilliószor kell átkelnünk, ami kissé lassítani fog minket, lesz néhány beázott cipő, de nem veszélyes, csak kalandos. Mintegy 9 kilométer és 3 óra gyaloglás után beérünk Pilisszentlászlóra, ahol ebédelni fogunk a falu közepén, ugyanis az a helyzet, hogy se előtte, se utána nincs olyan ebédelő hely, ahova be tud jönni az autó, kényelmes és árnyékos. Ezért a falu közepén (hát volt már ilyen, néhányan tán még emlékeznek a késes kalandomra Románia valamely elhagyatott falujának elhagyatott utcácskájában) fogyasztjuk el jól megérdemelt első közös ebédünket, ismerkedünk közben a helyi kiskutyákkal, nagykutyákkal és jóllakva bár, de törve nem célba vesszük Pilisszentkeresztet (már gondolatilag értem, ugye, mert nem akarjuk lelőni). Itt jegyezném meg, hogy ebéd közben nagyon finom teát ittunk, amelyet a kellemesen esztétikus, de mégsem hivalkodó termoszomból ittunk. (Apropó, észrevettétek, hogy a termosz és a termesz között csak egy betű a különbség és még sincsen közük egymáshoz? Hacsaknem termoszos teát iszunk termoszból, avagy termeszek termoszából iszunk, de ez egyáltalán nem ide tartozik.) Szóval kiérve a faluból döntési helyzetbe kerültünk. El kellett döntenünk, hogy az unalmas völgyben megyünk avagy a nagyon szép és páratlan kilátással kecsegtető gerincen. Komoly tépelődést követve sem tudtunk dűlőre jutni, ezért a számítógép segítségét kértük, amely megfelezte a jó válaszokat. Így a gerincet választottuk más lehetőség híján. Körülbelül egy 4 kilométert teszünk meg a gerincen a piros kereszten, de azzal a javaslattal élnénk, hogy itt egy óra séta után álljunk meg és tartsunk kiscsoportot, mert gyönyörű helyeken fogunk keresztül menni. Lehet látni a Dunát, a távolban Visegrádot, dombokat, hegyeket, fákat, virágokat, medvéket, szóval valóban csodálatos az egész. Hozzátartozik még a történethez, hogy ezen a szakaszon a legkülönfélébb erdei sportoknak hódoló emberekkel találkoztunk. A tájékozódó futásban és a hegyi kerékpározásban semmi különleges nincsen, de amikor egy hölgy a kutyájának a pórázát a derekára kötve szaladt a kutyája után, nem tudtuk mire vélni.
Amikor a piros keresztről letérünk, még egyszer hátra nézünk, utoljára látjuk a Duna-kanyart teljes pompájában és innentől kezdve a Pilis vonulatai tárulnak majd a szemünk elé. Innen leereszkedünk piros háromszögön, kékkereszten, lilahagymán egy völgybe, hogy utána jól visszamásszunk. Ezek már nem lesznek magas dombok, de fárasztónak fognak tűnni, mert már 15-16 km lesz a lábunkban. Kis színes: Ekkor találkoztunk egy sráccal és három lánnyal. A srác túrázó cuccban, a három lány pedig mintha épp a körúton sétálgatna. Na ilyen kis tünci cipőcskében dzsesszeltek a hegyoldalban láthatóan tekintetükkel a srácra tapadva. Megkérdezték tőlünk, hogy honnan jövünk, mire mondtuk, hogy Visegrádról. Én ennyire még nem éreztem magam nagy túrázónak. Úgy álmélkodtak, mintha legalább azt mondtuk volna, hogy épp most sétáltunk ide az Északi-sarkról, ami persze azért is lenne lehetetlen, mert száraz lábbal nem megoldható a feladat (legalábbis a kicsiny hitűeknek számára). Ezek után kitaláltam egy részen, hogy rövidítsünk, mert aznap még nem tévedtünk el. Ez a remek ötletem be is vált és sikerült eltévedni, viszont láttunk két hatalmas szarvast, amit először lovaknak hittünk, mert olyan nagyon voltak. fél óra kószálás után visszataláltunk a helyes útra (itt lesz vadátkelő, ahol hiányzik néhány fok a létrából, majd figyelni kell, hogy senki le ne pottyanjon). Az utolsó kilométerek Pilisszentkeresztre egészen különlegesek. Egy alacsony növésű fákkal benőtt ligetes részen sétálunk be. Olyan több helyen, mintha élő fa folyosón mennénk, nagyon hangulatos lesz. Az erdő egészen a falu széléig tart, amikor kilépünk az erdőből elénk tárul Pilisszentkereszt, ahol szépen besétálunk szállásunkra. (Persze nem is kell mondani, fogjuk érinteni itt is a Mária-utat).
Summary:
Az első nap 21-22 kilométer, változatos, nagyon szép sétaút. Az eleje egy völgyben, patakon átkelős kalandos, a második része hegyen, szépkilátásos, dimbes-dombos. A megérkezés igazi megérkezés élményes. Első napnak ideális. Nem kell attól félni, hogy nem kezdődik el a BÚ, mert ez a nap garantáltan elindít minket a zarándoklaton.
Mi még Jucival kicsit rá is húztunk, mert át kellett sétálnunk Pilisszántóra 3,5 kilométert, ami már nem esett annyira jól, de hősiesek voltunk. És itt a végén szeretném megjegyezni, hogy egész nap végig úriember voltam.
A Juci&Mirkó Lejáró nonprofit és kiemelten közhasznú kft nevében:
Mirkó
Jucival reggel felkerekedtünk és sikeresen nem késtük le az Újpest Városkaputól induló buszt, ami megdöbbentő, de igaz, majdnem másfél órán keresztül megy Visegrádig, vagyis rollerrel nagyjából pont ugyanannyi idő alatt értünk oda. 10 óra után pár perccel indultunk el a visegrádi buszmegállóból egyenesen ki a városból. Itt fél órát kell gyalogolni, míg elhagyjuk az aszfalt utat (nem forgalmas, nem veszélyes, csak kényelmetlen) és beérünk az erdőbe. Itt jó lehetőség van földcsókra. Visegrádról Pilisszentlászlóig eltéveszteni sem lehet az utat, végig a piros jelzésen tudunk menni. Egészen kalandos lesz a séta, mert praktikusan úgy alakították ki a túraútvonalat, hogy ugyanazon a patakon egymilliószor kell átkelnünk, ami kissé lassítani fog minket, lesz néhány beázott cipő, de nem veszélyes, csak kalandos. Mintegy 9 kilométer és 3 óra gyaloglás után beérünk Pilisszentlászlóra, ahol ebédelni fogunk a falu közepén, ugyanis az a helyzet, hogy se előtte, se utána nincs olyan ebédelő hely, ahova be tud jönni az autó, kényelmes és árnyékos. Ezért a falu közepén (hát volt már ilyen, néhányan tán még emlékeznek a késes kalandomra Románia valamely elhagyatott falujának elhagyatott utcácskájában) fogyasztjuk el jól megérdemelt első közös ebédünket, ismerkedünk közben a helyi kiskutyákkal, nagykutyákkal és jóllakva bár, de törve nem célba vesszük Pilisszentkeresztet (már gondolatilag értem, ugye, mert nem akarjuk lelőni). Itt jegyezném meg, hogy ebéd közben nagyon finom teát ittunk, amelyet a kellemesen esztétikus, de mégsem hivalkodó termoszomból ittunk. (Apropó, észrevettétek, hogy a termosz és a termesz között csak egy betű a különbség és még sincsen közük egymáshoz? Hacsaknem termoszos teát iszunk termoszból, avagy termeszek termoszából iszunk, de ez egyáltalán nem ide tartozik.) Szóval kiérve a faluból döntési helyzetbe kerültünk. El kellett döntenünk, hogy az unalmas völgyben megyünk avagy a nagyon szép és páratlan kilátással kecsegtető gerincen. Komoly tépelődést követve sem tudtunk dűlőre jutni, ezért a számítógép segítségét kértük, amely megfelezte a jó válaszokat. Így a gerincet választottuk más lehetőség híján. Körülbelül egy 4 kilométert teszünk meg a gerincen a piros kereszten, de azzal a javaslattal élnénk, hogy itt egy óra séta után álljunk meg és tartsunk kiscsoportot, mert gyönyörű helyeken fogunk keresztül menni. Lehet látni a Dunát, a távolban Visegrádot, dombokat, hegyeket, fákat, virágokat, medvéket, szóval valóban csodálatos az egész. Hozzátartozik még a történethez, hogy ezen a szakaszon a legkülönfélébb erdei sportoknak hódoló emberekkel találkoztunk. A tájékozódó futásban és a hegyi kerékpározásban semmi különleges nincsen, de amikor egy hölgy a kutyájának a pórázát a derekára kötve szaladt a kutyája után, nem tudtuk mire vélni.
Amikor a piros keresztről letérünk, még egyszer hátra nézünk, utoljára látjuk a Duna-kanyart teljes pompájában és innentől kezdve a Pilis vonulatai tárulnak majd a szemünk elé. Innen leereszkedünk piros háromszögön, kékkereszten, lilahagymán egy völgybe, hogy utána jól visszamásszunk. Ezek már nem lesznek magas dombok, de fárasztónak fognak tűnni, mert már 15-16 km lesz a lábunkban. Kis színes: Ekkor találkoztunk egy sráccal és három lánnyal. A srác túrázó cuccban, a három lány pedig mintha épp a körúton sétálgatna. Na ilyen kis tünci cipőcskében dzsesszeltek a hegyoldalban láthatóan tekintetükkel a srácra tapadva. Megkérdezték tőlünk, hogy honnan jövünk, mire mondtuk, hogy Visegrádról. Én ennyire még nem éreztem magam nagy túrázónak. Úgy álmélkodtak, mintha legalább azt mondtuk volna, hogy épp most sétáltunk ide az Északi-sarkról, ami persze azért is lenne lehetetlen, mert száraz lábbal nem megoldható a feladat (legalábbis a kicsiny hitűeknek számára). Ezek után kitaláltam egy részen, hogy rövidítsünk, mert aznap még nem tévedtünk el. Ez a remek ötletem be is vált és sikerült eltévedni, viszont láttunk két hatalmas szarvast, amit először lovaknak hittünk, mert olyan nagyon voltak. fél óra kószálás után visszataláltunk a helyes útra (itt lesz vadátkelő, ahol hiányzik néhány fok a létrából, majd figyelni kell, hogy senki le ne pottyanjon). Az utolsó kilométerek Pilisszentkeresztre egészen különlegesek. Egy alacsony növésű fákkal benőtt ligetes részen sétálunk be. Olyan több helyen, mintha élő fa folyosón mennénk, nagyon hangulatos lesz. Az erdő egészen a falu széléig tart, amikor kilépünk az erdőből elénk tárul Pilisszentkereszt, ahol szépen besétálunk szállásunkra. (Persze nem is kell mondani, fogjuk érinteni itt is a Mária-utat).
Summary:
Az első nap 21-22 kilométer, változatos, nagyon szép sétaút. Az eleje egy völgyben, patakon átkelős kalandos, a második része hegyen, szépkilátásos, dimbes-dombos. A megérkezés igazi megérkezés élményes. Első napnak ideális. Nem kell attól félni, hogy nem kezdődik el a BÚ, mert ez a nap garantáltan elindít minket a zarándoklaton.
Mi még Jucival kicsit rá is húztunk, mert át kellett sétálnunk Pilisszántóra 3,5 kilométert, ami már nem esett annyira jól, de hősiesek voltunk. És itt a végén szeretném megjegyezni, hogy egész nap végig úriember voltam.
A Juci&Mirkó Lejáró nonprofit és kiemelten közhasznú kft nevében:
Mirkó
2011. május 13., péntek
A 3. nap története bölcs vezérünk tolmácsolásában mindeki örömére
Sziasztok!
Pampóval a 3. napot jártuk le, Várgesztestől Pusztavámig mentünk.
Várgesztesen a főtéren :) rakott ki minket Andi, Sly és Oláh Andris a kocsiból. Nagy szakértelemmel rögvest a térképnek estünk, majd észrevettük hogy 100 méterre tőlünk ott egy templom, gondoltuk itt kezdjük a napot. Persze zárva volt,így a legközelebb eső házhoz mentünk, ahol a kapu nyitva volt, így az udvaron keresztül hamar a tornácra értünk ésmár kopogtattunk is információért, ti. hogy lehet a bezárt templomajtón bejutni. A hölgy nagyon készséges volt ( és díszfaiskola volt egyébként a családi vállalkozás a hátsó kertben), mondta, hogy a sekrestyés úr éppen a férjével végez valamiféle földmunkát. Mily' szerencse! Egy udvarias "jónapotkívánok" elég volt, már jött is a kedves sekrestyés úr és nyitotta nekünk a zárt templomajtót. Odabent körülnéztünk, lelkiekben felkészültünk, elmeséltük miért is vagyunk itt, mire nagy szeretettel invitált minket a nyáron, hogy jöjjünk csak bátran, szívesen fogadnak minket. Útnak is indultunk a jó kezdés után, célba vettük a Várgesztesi várat.Romantikus kis út visz fel a meglepően jó állapotban lévő várig, ami most turistaszállónak van berendezve, egy lovagteremmel, és egy presszóval a várudvaron. Az első "emeleten" vannak a 30-40 férőhelyes szobák. A másodikon :) - azaz - mostani állapotában a várnak - a tetőn csodás kilátás nyílt a környékre. Ezt konstatáltuk, majd csak elindultunk Pusztavám felé. Lássanak csudát a kék jelzés előtt egy szegény ember üldögélt aki megkérdezte, merre megyünk, majd megtudván, hogy a kék jelzést keressük, útbaigazított minket némi testi táplálékért cserébe, melyet jó üzletnek gondoltunk,így a nap folyamán többször nem is tévedtünk el (ami volt az nyilván csak szándékosan lehetett:).
Egész hamar Kőhányáspusztára értünk, ahol egy Eszterházy Kápolna áll bezárva (amit sejtettünk, de nem tudtunk, így megpróbáltunk bemenni, de amikor a 100méterre lévő házak udvarán a kutyák ezt meglesték vad ugatásba kezdtek, kísértésbe estünk, de nem ugattunk vissza:) ) És nagyon jól tettük, mert 1 perc múlva (akkor már az erdőben jártunk) láttunk egy őzet, kb 50 méterre tőlünk, ÉS a kerítés az őz mögött volt nem előtte! (Ha ez a mondat némi magyarázatra szorulna, akkor lerajzolom (Pampó,Tamás - őz - kerítés ... nem pedig: Pampó, Tamás - kerítés - őz) :D Ezután nagyon szép völgyben jöttünk, és találtunk egy várat, ami igazából csak a nevében az mostanra szegényt annyira megette az enyészet, hogy csak egy nagy kavicshalom maradt belőle (később megtudtuk, hogy a hagyomány szerint 2038-ban 1000éves lesz). A hátralevő út egy jelentős részét, egy térképen talált szó töltötte be: "telefonnyiladék"... A térkép szerint többször kereszteztük, és ha megtalálnánk, akkor rövidíteni is lehetett volna, de hiába kereszteztük többször a térkép alapján, nem mutatta meg magát. Majd egy kereszteződésben egy régi ismert jel tűnt fel... meg is örülünk neki, igaz nem túl hosszan (kb 500m) de ismét a Mária úton gyalogolhattunk. Pusztavám előtt egy térképen nem jelölt utat is felfedeztünk, de ez egyáltalán nem akadályozott minket abban, hogy elérjük a pusztavámi centrumot. Mire a falu széléről beértünk fél óra telt el, ugyanis az utca 3 km hosszú! Egy kicsit megpihentünk, vetünk magunkhoz némi frissítőt, aztán a korcsmában kértünk egy kis eligazítást, hogy a falu határában pontosan hogyan kell tájékozódni,majd útnak indultunk a vértesszentkereszti kolostorrom felé. Az erdő felől közelítettük meg, majd ami a szemünk elé tárult, azt szavakkal nehéz leírni. Gyönyörű, fantasztikus, csodás... de ezek mégsem írják le amit ott lehet látni. Majd ti is, reméljük. :D
Az úton a kereszteződésig lementünk, ahol vártuk Andit és Sly-t, fel is tűnt a kék Oktavia, és el is suhant mellettünk annak rendje és módja szerint, aztán rájuk telefonáltunk, hogy "higgyenek csak a szemüknek, tényleg mi vagyunk".
Összességében élesben, ebéddel, kiscsoporttal együtt 7 óránál nem több az út. A nagyobbik rész erdőben megy, fák árnyékában, szép vidéken. Jó időt töltöttünk együtt szombaton.
Tamás
Pampóval a 3. napot jártuk le, Várgesztestől Pusztavámig mentünk.
Várgesztesen a főtéren :) rakott ki minket Andi, Sly és Oláh Andris a kocsiból. Nagy szakértelemmel rögvest a térképnek estünk, majd észrevettük hogy 100 méterre tőlünk ott egy templom, gondoltuk itt kezdjük a napot. Persze zárva volt,így a legközelebb eső házhoz mentünk, ahol a kapu nyitva volt, így az udvaron keresztül hamar a tornácra értünk ésmár kopogtattunk is információért, ti. hogy lehet a bezárt templomajtón bejutni. A hölgy nagyon készséges volt ( és díszfaiskola volt egyébként a családi vállalkozás a hátsó kertben), mondta, hogy a sekrestyés úr éppen a férjével végez valamiféle földmunkát. Mily' szerencse! Egy udvarias "jónapotkívánok" elég volt, már jött is a kedves sekrestyés úr és nyitotta nekünk a zárt templomajtót. Odabent körülnéztünk, lelkiekben felkészültünk, elmeséltük miért is vagyunk itt, mire nagy szeretettel invitált minket a nyáron, hogy jöjjünk csak bátran, szívesen fogadnak minket. Útnak is indultunk a jó kezdés után, célba vettük a Várgesztesi várat.Romantikus kis út visz fel a meglepően jó állapotban lévő várig, ami most turistaszállónak van berendezve, egy lovagteremmel, és egy presszóval a várudvaron. Az első "emeleten" vannak a 30-40 férőhelyes szobák. A másodikon :) - azaz - mostani állapotában a várnak - a tetőn csodás kilátás nyílt a környékre. Ezt konstatáltuk, majd csak elindultunk Pusztavám felé. Lássanak csudát a kék jelzés előtt egy szegény ember üldögélt aki megkérdezte, merre megyünk, majd megtudván, hogy a kék jelzést keressük, útbaigazított minket némi testi táplálékért cserébe, melyet jó üzletnek gondoltunk,így a nap folyamán többször nem is tévedtünk el (ami volt az nyilván csak szándékosan lehetett:).
Egész hamar Kőhányáspusztára értünk, ahol egy Eszterházy Kápolna áll bezárva (amit sejtettünk, de nem tudtunk, így megpróbáltunk bemenni, de amikor a 100méterre lévő házak udvarán a kutyák ezt meglesték vad ugatásba kezdtek, kísértésbe estünk, de nem ugattunk vissza:) ) És nagyon jól tettük, mert 1 perc múlva (akkor már az erdőben jártunk) láttunk egy őzet, kb 50 méterre tőlünk, ÉS a kerítés az őz mögött volt nem előtte! (Ha ez a mondat némi magyarázatra szorulna, akkor lerajzolom (Pampó,Tamás - őz - kerítés ... nem pedig: Pampó, Tamás - kerítés - őz) :D Ezután nagyon szép völgyben jöttünk, és találtunk egy várat, ami igazából csak a nevében az mostanra szegényt annyira megette az enyészet, hogy csak egy nagy kavicshalom maradt belőle (később megtudtuk, hogy a hagyomány szerint 2038-ban 1000éves lesz). A hátralevő út egy jelentős részét, egy térképen talált szó töltötte be: "telefonnyiladék"... A térkép szerint többször kereszteztük, és ha megtalálnánk, akkor rövidíteni is lehetett volna, de hiába kereszteztük többször a térkép alapján, nem mutatta meg magát. Majd egy kereszteződésben egy régi ismert jel tűnt fel... meg is örülünk neki, igaz nem túl hosszan (kb 500m) de ismét a Mária úton gyalogolhattunk. Pusztavám előtt egy térképen nem jelölt utat is felfedeztünk, de ez egyáltalán nem akadályozott minket abban, hogy elérjük a pusztavámi centrumot. Mire a falu széléről beértünk fél óra telt el, ugyanis az utca 3 km hosszú! Egy kicsit megpihentünk, vetünk magunkhoz némi frissítőt, aztán a korcsmában kértünk egy kis eligazítást, hogy a falu határában pontosan hogyan kell tájékozódni,majd útnak indultunk a vértesszentkereszti kolostorrom felé. Az erdő felől közelítettük meg, majd ami a szemünk elé tárult, azt szavakkal nehéz leírni. Gyönyörű, fantasztikus, csodás... de ezek mégsem írják le amit ott lehet látni. Majd ti is, reméljük. :D
Az úton a kereszteződésig lementünk, ahol vártuk Andit és Sly-t, fel is tűnt a kék Oktavia, és el is suhant mellettünk annak rendje és módja szerint, aztán rájuk telefonáltunk, hogy "higgyenek csak a szemüknek, tényleg mi vagyunk".
Összességében élesben, ebéddel, kiscsoporttal együtt 7 óránál nem több az út. A nagyobbik rész erdőben megy, fák árnyékában, szép vidéken. Jó időt töltöttünk együtt szombaton.
Tamás
2011. május 10., kedd
Utolsó előtti nap röviden ám velősen BZ tollából
Sziasztok!
Lássuk a mi szakaszunkat: Bakonynána-Bakonybél.
Bakonynána és Zirc közti útnak Pampóval vágtunk neki, de a zuhogó esőben
az erdő közepén benéztünk egy hajtűkanyart, így lehetőséget adtunk
Rokkernek, hogy ő is túrázzon egy kicsit... Miután autóval átvitt minket
a zirci parkerdőbe, ellenkező irányból futott neki a szakasznak, ami kis
szintkülönbség mellett nem tűnik nagyon nehéz résznek. Zirctől
Borzavárig egy erős emelkedővel kezdődő erdei ösvényen haladtunk,
Borzavártól viszont egy kb. 3-4 kilométeres erdészeti betonút várt ránk
Szépalmapusztáig. Innen a Köris-hegy lábáig mentünk, ahol nem esett már
az eső, de a csúcstámadást kihagytuk. 1 kilométer alatt kb.150 méter
emelkedőt kell majd megtennünk, ha részesedni akarunk a csúcsélményben!
(Az előző osztályommal már megmásztam.) Innen lefelé haladunk a BARÁTOK
ÚTJÁN! Ennek a Bakonybél előtti szakasza keskeny és nagyon bokros, tele
bedőlt fákkal, de rendesen jelölve. Összességében a második részt négy
óra alatt tettük meg, a heggyel együtt öt óra is kell hozzá. Rokker
szakasza a zirci átkeléssel együtt kb. három óra lesz, így legalább
nyolc óra gyaloglással kell számolni ezen a napon.
Üdv!
b.z.
Lássuk a mi szakaszunkat: Bakonynána-Bakonybél.
Bakonynána és Zirc közti útnak Pampóval vágtunk neki, de a zuhogó esőben
az erdő közepén benéztünk egy hajtűkanyart, így lehetőséget adtunk
Rokkernek, hogy ő is túrázzon egy kicsit... Miután autóval átvitt minket
a zirci parkerdőbe, ellenkező irányból futott neki a szakasznak, ami kis
szintkülönbség mellett nem tűnik nagyon nehéz résznek. Zirctől
Borzavárig egy erős emelkedővel kezdődő erdei ösvényen haladtunk,
Borzavártól viszont egy kb. 3-4 kilométeres erdészeti betonút várt ránk
Szépalmapusztáig. Innen a Köris-hegy lábáig mentünk, ahol nem esett már
az eső, de a csúcstámadást kihagytuk. 1 kilométer alatt kb.150 méter
emelkedőt kell majd megtennünk, ha részesedni akarunk a csúcsélményben!
(Az előző osztályommal már megmásztam.) Innen lefelé haladunk a BARÁTOK
ÚTJÁN! Ennek a Bakonybél előtti szakasza keskeny és nagyon bokros, tele
bedőlt fákkal, de rendesen jelölve. Összességében a második részt négy
óra alatt tettük meg, a heggyel együtt öt óra is kell hozzá. Rokker
szakasza a zirci átkeléssel együtt kb. három óra lesz, így legalább
nyolc óra gyaloglással kell számolni ezen a napon.
Üdv!
b.z.
Sly és Andris beszámolója a második napról, "Jó éjt gyerekek!" stílusban
Tisztelt Nagyérdemű!
Egy elszánt mini alakulat: ( 2 gyalogos és 1 motorizált egyén) vakmerő expedíciója szombaton, 10 óra 30 perckor közelítette meg a kiindulási pontot a vadregényes és misztikus Pilisszentkereszt napsütötte főtemplomának fenséges lépcsőinél megannyi bennszülöttől körülvéve.
Egy gyors eligazítás után egyenlőtlen felosztásban kettévált a különítmény: 1 db motorizált egyén erre, a 2 db gyalogos egyén pedig arra indulván neki e nagyszerű kalandnak!
Sebes léptekkel indult meg a 2 fiatal a város keleti vége irányába, de 12 és fél lépés után útjukat állta a helyi kuruzsló és tájház karbantartó önjelölt eligazítója. Kéretlenül felvilágosította hőseinket a templom, a falu és úgy általában a Kárpát-medence ügyes-bajos dolgait illetően, no csak az utóbbi 400 évre szorítkozva, hisz mégis csak látszott, hogy már nagyon mehetnének a leventék.
Maguk mögött hagyva e kifogyhatatlan kútfőt (és a füstbe-ment 30 percet) megkeresték az első, fontos, ősi útbaigazító jelet, a misztikus kék keresztet! Ezen haladtak egy egészen nagy forgalmú útig, ahol is elpártoltak választottjuktól és biztonsági okokból a még misztikusabb kék vonás jelet kezdték megigézve követni egészen a Zsivány sziklákig.
E sötét, titokzatos (és felettébb misztikus) sziklák megigézték expedítoraink lelkét, olyannyira, hogy kezükkel érintették a sosem látott Sziklákat és fotográfiákat is készítettek e remek képződményről. Fájó szívvel indultak tovább, (11.20-kor) de tudták, hogy az ország lüktető ütőerén haladva, annak Szívébe érhetnek nem sokára: a tagadhatatlanul misztikus Dobogó-kőre!
Mint a kehes szarvas, úgy poroszkáltak sípoló tüdővel, de lankadatlan elszántsággal a bátor (puhány, városi) utazók a misztikus, magyar "csomalummai" 699 méteres magasságokban trónoló szirtre, ami Visegrádig uralja a tájat, és meggyötri a felmászni kívánkozók testét lelkét (tyúkszemét). Bár sokan jöttek velük szembe, megtört szemű, fáradt potya-turisták, akik nem tudtak feltörni a csúcsra, még sem csüggedtek, s heroikus küzdelem után vállalkozásukat siker koronázta: Csodálatos kilátás, eufolikus hangulat!!! ( (400 Ft-ért jégkrém ugyanitt)
(érkezés Eufólia Ice-Landba12.00-kor)
(vízvételi lehetőség a buszmegállóban)
***
Immáron felüdült, zergelábú vándoraink kis vargabetűk megtétele után egy nagy vargabetű megtételének szándékával mérföldes csalinkázást valósítottak meg, aminek köszönhetően lassan visszajutottak a misztikus és már látott Zsivány sziklákhoz.
Ezúttal jobbra kanyarodván új vezetőjük a titokzatos sárga kereszt lett, ami elvezette őket kuzinjához, a zöld ferde X-hez (értsd: zöld +) . Csak mentek mendegéltek a sűrű erdőben, mígnem egy feneketlen nagy sötét likhoz nem értek. Olyan sötét volt ez a lik, hogy belenézni sem lehetett, mert menten meghűvösödött az ember szeme, meg lelke is tőle. Nem hiába nevezik vala az bennszülöttek Ördög lyuknak ez nagy veszedelmet! Tovább is iramodtak innen, mert vallásos lelkek lévén nem szeretik az ilyesmit, meg nem is babonásak, hiszen hármat köptek bal váll felett hátra, így nem lehet semmi bajuk..., hanem inkább szaporázták hétmérföldes lépteiket a biztonságos Mária-padhoz, s közben elhaladtak egy nagy mező mellett, ahol kiscsoportos és ebédelős elfoglaltság szervezhető akár 2 főnél lényegesen nagyobb gyülekezet számára is.
Itten megszusszantak egy csipetnyit és nekifordultak a Vaskapu-völgyének, ami félelmetes, embert-próbáló helye a teremtett világnak, hiszen még a fény is csak világosban merészkedik ide, meg az utat is eltorlaszolták szép gúlákba rakott öles fákkal holmi erdei szabadnépek, csakhogy bátor világjárók nem hátrálnak meg, s keresztülverekedték magukat ezen a völgyön is! Mélységes nagy völgy, óriási meztelencsigák, gigászi muslincák s az úton elhintett alattomos őzike guanó halmok nehezítették útjukat, s bár a Nagy fáradtság környékezte meg őket, ezt persze kikacagták ők, s aztán biztos ami biztos, jól beebédeltek és elpihengettek egy fél órácskát ezután egy misztikusan kanyargózó erdei, se füle se farka aszfaltút szélén a Vaskapu völgye után, s a Vasorrú bába mézeskalács házától 4 sombokornyira.
***
Hát ahogy itten lustálkodnak meg tehénkednek előkerült hogy-hogynem egy Sport szelet. Jámbor lelkek lévén megosztoztak rajta, megették vala a Sport szeletet, oszt olyan csuda energiásak lettek, hogy elszaladtak Vlagyivosztokig meg vissza, és csak utána folytatták az útjukat tovább a százholdas Pilisi rengetegben. Hát addig igyekeztek, addig szaladoztak, míg nem piros keresztek és piros vonások bűvös szavát követve el nem értek a (misztikus) Klastrom-szirtekhez. (14.40-kor) Innen fenséges látvány tárult eléjük: gyönyörű kilátás, kristálytiszta égbolt, s egy (feltehetően) vak holló repdesett előttük a magas szikláktól karnyújtásnyira, amikor hirtelen:
elfogyott az utolsó csokis Cerbona szeletük is!!!
Baljós pillanat, semmi kétség,
már már tapintható a feszültség,
de ekkor megszólalt misztikus hangján a holló,
s ehhez nem volt semmi sem hasonló!
***
*
/megjegyzés: A kilátónak használható szikla viszont csak 8-10 személyes, és elég veszélyes, sok kis zarándok egyszerre itt nem ácsoroghat, felnőttek állandó felügyelete szükségeltetik!/
*
A veszélyekre fittyet hányó expedíciós különítmény rendezett sorokban haladt tovább tervezett célja felé. A "Cerbona-incidenst" elvitte a holló szava! Mentális egységeben menetelt tovább a légió, semmi sem állíthatta meg! Csak egy motorizált egyén 2 db Balaton szelet nevű csábító televénnyel, /amit ugyan vándoraink elfogyasztottak/, de rezzenéstelen arccal, megvesztegethetetlen szívvel folytatták útjukat immáron Klastrompusztáról 15.10-kor az úticél felé. (vízvételi lehetőség ugyanitt)
Kisebb térképészeti anomáliák felszámolása után utuk végcéljának szegezték acélos tekintetüket a tikkadatlan felderítők és a Tündér sziklák kihagyásával /mit nekünk Tündérek, igaz Legolasz?/ Kesztölc napfényes szőlős dombjait indultak megrohamozni.
A 2 fős roham rohamosan közeledett célja felé, amikor is vezércsillagát vesztett éji vándorként zöld ferde X-üktől megfosztottan odüsszeuszi bolyongásba kezdett magán szőlősbirtokok drótkerítéses labirintusaiban, de égi segítséggel meglelte az egérútnyi kijáratot s megérkezett vala nagy dicsőségben és pompában Kesztölc vágyva vágyott házai és lakosai közibe nyári idő szerinti 16. 48-kor.
"...Ennyit szerettem volna mondani!
Kérem kapcsolják ki...!"
Maradnak legkiválóbb tisztelettel: Andi, András, sly
Egy elszánt mini alakulat: ( 2 gyalogos és 1 motorizált egyén) vakmerő expedíciója szombaton, 10 óra 30 perckor közelítette meg a kiindulási pontot a vadregényes és misztikus Pilisszentkereszt napsütötte főtemplomának fenséges lépcsőinél megannyi bennszülöttől körülvéve.
Egy gyors eligazítás után egyenlőtlen felosztásban kettévált a különítmény: 1 db motorizált egyén erre, a 2 db gyalogos egyén pedig arra indulván neki e nagyszerű kalandnak!
Sebes léptekkel indult meg a 2 fiatal a város keleti vége irányába, de 12 és fél lépés után útjukat állta a helyi kuruzsló és tájház karbantartó önjelölt eligazítója. Kéretlenül felvilágosította hőseinket a templom, a falu és úgy általában a Kárpát-medence ügyes-bajos dolgait illetően, no csak az utóbbi 400 évre szorítkozva, hisz mégis csak látszott, hogy már nagyon mehetnének a leventék.
Maguk mögött hagyva e kifogyhatatlan kútfőt (és a füstbe-ment 30 percet) megkeresték az első, fontos, ősi útbaigazító jelet, a misztikus kék keresztet! Ezen haladtak egy egészen nagy forgalmú útig, ahol is elpártoltak választottjuktól és biztonsági okokból a még misztikusabb kék vonás jelet kezdték megigézve követni egészen a Zsivány sziklákig.
E sötét, titokzatos (és felettébb misztikus) sziklák megigézték expedítoraink lelkét, olyannyira, hogy kezükkel érintették a sosem látott Sziklákat és fotográfiákat is készítettek e remek képződményről. Fájó szívvel indultak tovább, (11.20-kor) de tudták, hogy az ország lüktető ütőerén haladva, annak Szívébe érhetnek nem sokára: a tagadhatatlanul misztikus Dobogó-kőre!
Mint a kehes szarvas, úgy poroszkáltak sípoló tüdővel, de lankadatlan elszántsággal a bátor (puhány, városi) utazók a misztikus, magyar "csomalummai" 699 méteres magasságokban trónoló szirtre, ami Visegrádig uralja a tájat, és meggyötri a felmászni kívánkozók testét lelkét (tyúkszemét). Bár sokan jöttek velük szembe, megtört szemű, fáradt potya-turisták, akik nem tudtak feltörni a csúcsra, még sem csüggedtek, s heroikus küzdelem után vállalkozásukat siker koronázta: Csodálatos kilátás, eufolikus hangulat!!! ( (400 Ft-ért jégkrém ugyanitt)
(érkezés Eufólia Ice-Landba12.00-kor)
(vízvételi lehetőség a buszmegállóban)
***
Immáron felüdült, zergelábú vándoraink kis vargabetűk megtétele után egy nagy vargabetű megtételének szándékával mérföldes csalinkázást valósítottak meg, aminek köszönhetően lassan visszajutottak a misztikus és már látott Zsivány sziklákhoz.
Ezúttal jobbra kanyarodván új vezetőjük a titokzatos sárga kereszt lett, ami elvezette őket kuzinjához, a zöld ferde X-hez (értsd: zöld +) . Csak mentek mendegéltek a sűrű erdőben, mígnem egy feneketlen nagy sötét likhoz nem értek. Olyan sötét volt ez a lik, hogy belenézni sem lehetett, mert menten meghűvösödött az ember szeme, meg lelke is tőle. Nem hiába nevezik vala az bennszülöttek Ördög lyuknak ez nagy veszedelmet! Tovább is iramodtak innen, mert vallásos lelkek lévén nem szeretik az ilyesmit, meg nem is babonásak, hiszen hármat köptek bal váll felett hátra, így nem lehet semmi bajuk..., hanem inkább szaporázták hétmérföldes lépteiket a biztonságos Mária-padhoz, s közben elhaladtak egy nagy mező mellett, ahol kiscsoportos és ebédelős elfoglaltság szervezhető akár 2 főnél lényegesen nagyobb gyülekezet számára is.
Itten megszusszantak egy csipetnyit és nekifordultak a Vaskapu-völgyének, ami félelmetes, embert-próbáló helye a teremtett világnak, hiszen még a fény is csak világosban merészkedik ide, meg az utat is eltorlaszolták szép gúlákba rakott öles fákkal holmi erdei szabadnépek, csakhogy bátor világjárók nem hátrálnak meg, s keresztülverekedték magukat ezen a völgyön is! Mélységes nagy völgy, óriási meztelencsigák, gigászi muslincák s az úton elhintett alattomos őzike guanó halmok nehezítették útjukat, s bár a Nagy fáradtság környékezte meg őket, ezt persze kikacagták ők, s aztán biztos ami biztos, jól beebédeltek és elpihengettek egy fél órácskát ezután egy misztikusan kanyargózó erdei, se füle se farka aszfaltút szélén a Vaskapu völgye után, s a Vasorrú bába mézeskalács házától 4 sombokornyira.
***
Hát ahogy itten lustálkodnak meg tehénkednek előkerült hogy-hogynem egy Sport szelet. Jámbor lelkek lévén megosztoztak rajta, megették vala a Sport szeletet, oszt olyan csuda energiásak lettek, hogy elszaladtak Vlagyivosztokig meg vissza, és csak utána folytatták az útjukat tovább a százholdas Pilisi rengetegben. Hát addig igyekeztek, addig szaladoztak, míg nem piros keresztek és piros vonások bűvös szavát követve el nem értek a (misztikus) Klastrom-szirtekhez. (14.40-kor) Innen fenséges látvány tárult eléjük: gyönyörű kilátás, kristálytiszta égbolt, s egy (feltehetően) vak holló repdesett előttük a magas szikláktól karnyújtásnyira, amikor hirtelen:
elfogyott az utolsó csokis Cerbona szeletük is!!!
Baljós pillanat, semmi kétség,
már már tapintható a feszültség,
de ekkor megszólalt misztikus hangján a holló,
s ehhez nem volt semmi sem hasonló!
***
*
/megjegyzés: A kilátónak használható szikla viszont csak 8-10 személyes, és elég veszélyes, sok kis zarándok egyszerre itt nem ácsoroghat, felnőttek állandó felügyelete szükségeltetik!/
*
A veszélyekre fittyet hányó expedíciós különítmény rendezett sorokban haladt tovább tervezett célja felé. A "Cerbona-incidenst" elvitte a holló szava! Mentális egységeben menetelt tovább a légió, semmi sem állíthatta meg! Csak egy motorizált egyén 2 db Balaton szelet nevű csábító televénnyel, /amit ugyan vándoraink elfogyasztottak/, de rezzenéstelen arccal, megvesztegethetetlen szívvel folytatták útjukat immáron Klastrompusztáról 15.10-kor az úticél felé. (vízvételi lehetőség ugyanitt)
Kisebb térképészeti anomáliák felszámolása után utuk végcéljának szegezték acélos tekintetüket a tikkadatlan felderítők és a Tündér sziklák kihagyásával /mit nekünk Tündérek, igaz Legolasz?/ Kesztölc napfényes szőlős dombjait indultak megrohamozni.
A 2 fős roham rohamosan közeledett célja felé, amikor is vezércsillagát vesztett éji vándorként zöld ferde X-üktől megfosztottan odüsszeuszi bolyongásba kezdett magán szőlősbirtokok drótkerítéses labirintusaiban, de égi segítséggel meglelte az egérútnyi kijáratot s megérkezett vala nagy dicsőségben és pompában Kesztölc vágyva vágyott házai és lakosai közibe nyári idő szerinti 16. 48-kor.
"...Ennyit szerettem volna mondani!
Kérem kapcsolják ki...!"
Maradnak legkiválóbb tisztelettel: Andi, András, sly
2011. május 9., hétfő
BÚ 2011 lejárások - utolsó szakasz - vezetők: Katjenka és Janó
Sziasztok!
Egy kis élménybeszámolóval szolgálunk :)
Katával az utolsó napi Lókút - Veszprém szakaszt jártuk le. Tavaly sokat bajlódtunk azzal, hogy megtaláljuk a térképen jelölt utat. Ezzel idén nem sokat bajlódtunk, mert az előttünk álló hegy túl oldalán lévő katonai gyakorlati/lőtér miatt a térkép ezen részét teljesen eltorzították, így nem maradt más a kereszteződéseknél, mint próbálkozni és próbálkozni :)
Lókútról fél tizenkettő körül indultunk még bízván az általunk elképzelt útvonalban, de az első dombra felérve láttuk, hogy eljött az ideje az újratervezésnek. Az út amit követtünk letért a helyes irányról, ezért az előttünk álló hegyek középső csúcsát megcélozva elindultunk toronyiránt. Átvágtunk egy kisebb bozótoson és egy mezőn, míg elértük egyet a számtalan földútból, amik keresztül szelik a dombokat. Másfél óra alatt eljutottunk a hegy lábához, de az út nem volt nehéz (viszont árnyék nem sok akad) csak sok időt kellett töltenünk a helyes út megtalálásával. Itt átmentünk egy sorompón (nyitva volt), volt egy behajtani tilos tábla, meg kerítés is.
A hegyre feljutni már sokkal bajosabb volt. Jelölt ösvény nincs, de sok fakitermelő ösvény vezet felfelé. Ezek biztatóan hívogattak minket, mert látszott, hogy sokat járnak rajta és az irányuk is jó, de végül mind egy letarolt tisztásban értek véget. Talán még mindig ezeket az utakon járnánk le-föl, ha nem jön arra egy fiatal pár, akik tudták, hogy hol lehet feljutni a gerincen végigfutó piros jelhez. Így egy erősebb kaptató után elértük a várva várt piros ösvényt, majd azon továbbhaladva rátaláltunk a piros háromszögre is, ami elviekben egyenesen a völgybe vezet. Követtük a jelet ameddig tudtuk, de a piros kereszttel ami a következő irány lett volna nem találkoztunk. Sajnos a hegy déli oldalát a favágók szinte teljesen letarolták, árnyékra itt sem számíthatunk. Végül a piros háromszög is eltűnt, de jelöletlen utakon a jónak vélt irányt tartva mentünk tovább.
A hegy lábánál először egy cserjésen át vezet az út, ahol számtalan számozott vadászles található. A cserjés határán ér véget a "behajtani tilos övezet" (nyitott sorompó volt itt is). Innen el lehet jutni egészen Veszprémig egy mezei földúton. A mezőn elszórtan mesterséges buckákat alakítottak ki, ezek oldalában gyakran kis beton állás is található. Ez egy kifejezetten hosszú szakasz, ahol szintén nincs semmi árnyék (sikerült is leégni:) Veszprém határában egy juhász segítségével sikerült utat találnunk. Jutason át nótázva (hosszú pipaszár, 6:3, vadászok kara:) vonultunk be a célba. A városban még a hamis kresz táblák sem állták utunkat, könnyen elértük a koleszt.
Harta érkeztünk meg, tehát körülbelül hat óra alatt teljesítettük a távot, de sok időt töltöttünk az útkereséssel és a hegy északi oldalára többször felmásztunk. Az út összességében nem nehéz, az elején kicsit dimbes-dombos, van benne egy kaptató felfelé és egy erős lefelé is, de ezek nem hosszúak. Nagy fakitermelés (erdőirtás...) folyik, remélem azért hagynak fákat, mert árnyék így se sok akad. A hegyi út nagyon szép volt, medvehagyma virágzott mindenhol. Az erdőben éreztük, hogy vér-anyavaddisznók (vagy anya-vérvaddisznók? :) követnek minket, láttunk két őzikét és vagy száz birkát :)
Kata, Jano
Egy kis élménybeszámolóval szolgálunk :)
Katával az utolsó napi Lókút - Veszprém szakaszt jártuk le. Tavaly sokat bajlódtunk azzal, hogy megtaláljuk a térképen jelölt utat. Ezzel idén nem sokat bajlódtunk, mert az előttünk álló hegy túl oldalán lévő katonai gyakorlati/lőtér miatt a térkép ezen részét teljesen eltorzították, így nem maradt más a kereszteződéseknél, mint próbálkozni és próbálkozni :)
Lókútról fél tizenkettő körül indultunk még bízván az általunk elképzelt útvonalban, de az első dombra felérve láttuk, hogy eljött az ideje az újratervezésnek. Az út amit követtünk letért a helyes irányról, ezért az előttünk álló hegyek középső csúcsát megcélozva elindultunk toronyiránt. Átvágtunk egy kisebb bozótoson és egy mezőn, míg elértük egyet a számtalan földútból, amik keresztül szelik a dombokat. Másfél óra alatt eljutottunk a hegy lábához, de az út nem volt nehéz (viszont árnyék nem sok akad) csak sok időt kellett töltenünk a helyes út megtalálásával. Itt átmentünk egy sorompón (nyitva volt), volt egy behajtani tilos tábla, meg kerítés is.
A hegyre feljutni már sokkal bajosabb volt. Jelölt ösvény nincs, de sok fakitermelő ösvény vezet felfelé. Ezek biztatóan hívogattak minket, mert látszott, hogy sokat járnak rajta és az irányuk is jó, de végül mind egy letarolt tisztásban értek véget. Talán még mindig ezeket az utakon járnánk le-föl, ha nem jön arra egy fiatal pár, akik tudták, hogy hol lehet feljutni a gerincen végigfutó piros jelhez. Így egy erősebb kaptató után elértük a várva várt piros ösvényt, majd azon továbbhaladva rátaláltunk a piros háromszögre is, ami elviekben egyenesen a völgybe vezet. Követtük a jelet ameddig tudtuk, de a piros kereszttel ami a következő irány lett volna nem találkoztunk. Sajnos a hegy déli oldalát a favágók szinte teljesen letarolták, árnyékra itt sem számíthatunk. Végül a piros háromszög is eltűnt, de jelöletlen utakon a jónak vélt irányt tartva mentünk tovább.
A hegy lábánál először egy cserjésen át vezet az út, ahol számtalan számozott vadászles található. A cserjés határán ér véget a "behajtani tilos övezet" (nyitott sorompó volt itt is). Innen el lehet jutni egészen Veszprémig egy mezei földúton. A mezőn elszórtan mesterséges buckákat alakítottak ki, ezek oldalában gyakran kis beton állás is található. Ez egy kifejezetten hosszú szakasz, ahol szintén nincs semmi árnyék (sikerült is leégni:) Veszprém határában egy juhász segítségével sikerült utat találnunk. Jutason át nótázva (hosszú pipaszár, 6:3, vadászok kara:) vonultunk be a célba. A városban még a hamis kresz táblák sem állták utunkat, könnyen elértük a koleszt.
Harta érkeztünk meg, tehát körülbelül hat óra alatt teljesítettük a távot, de sok időt töltöttünk az útkereséssel és a hegy északi oldalára többször felmásztunk. Az út összességében nem nehéz, az elején kicsit dimbes-dombos, van benne egy kaptató felfelé és egy erős lefelé is, de ezek nem hosszúak. Nagy fakitermelés (erdőirtás...) folyik, remélem azért hagynak fákat, mert árnyék így se sok akad. A hegyi út nagyon szép volt, medvehagyma virágzott mindenhol. Az erdőben éreztük, hogy vér-anyavaddisznók (vagy anya-vérvaddisznók? :) követnek minket, láttunk két őzikét és vagy száz birkát :)
Kata, Jano
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)