2011. május 10., kedd

Utolsó előtti nap röviden ám velősen BZ tollából

Sziasztok!
Lássuk a mi szakaszunkat: Bakonynána-Bakonybél.
Bakonynána és Zirc közti útnak Pampóval vágtunk neki, de a zuhogó esőben
az erdő közepén benéztünk egy hajtűkanyart, így lehetőséget adtunk
Rokkernek, hogy ő is túrázzon egy kicsit... Miután autóval átvitt minket
a zirci parkerdőbe, ellenkező irányból futott neki a szakasznak, ami kis
szintkülönbség mellett nem tűnik nagyon nehéz résznek. Zirctől
Borzavárig egy erős emelkedővel kezdődő erdei ösvényen haladtunk,
Borzavártól viszont egy kb. 3-4 kilométeres erdészeti betonút várt ránk
Szépalmapusztáig. Innen a Köris-hegy lábáig mentünk, ahol nem esett már
az eső, de a csúcstámadást kihagytuk. 1 kilométer alatt kb.150 méter
emelkedőt kell majd megtennünk, ha részesedni akarunk a csúcsélményben!
(Az előző osztályommal már megmásztam.) Innen lefelé haladunk a BARÁTOK
ÚTJÁN! Ennek a Bakonybél előtti szakasza keskeny és nagyon bokros, tele
bedőlt fákkal, de rendesen jelölve. Összességében a második részt négy
óra alatt tettük meg, a heggyel együtt öt óra is kell hozzá. Rokker
szakasza a zirci átkeléssel együtt kb. három óra lesz, így legalább
nyolc óra gyaloglással kell számolni ezen a napon.
Üdv!
b.z.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése