6. nap: Cikó – Ófalu –
Mecseknádasd – Pécsvárad
Cikóról kimegyünk egy dombtetőre,
és egy szép mezős gerincen megyünk keresztül. Itt az egyik domb tetejéről olyan
szép kilátás nyílik, hogy innen érdemes indítani reggel. Reggeli indítás után
lesétálunk a térképről, majd visszaérve rá, elérjük a nap első szakrális
helyét, az Eszterpusztai templomromot. Onnan már csak egy köpés Ófalu, ami
olyan mintha Ausztriából csöppent volna ide. A településből kiérve öt-hat
kilométert aszfalton megyünk, egészen Mecseknádasdig, mert erre visz a
szakrális jelzés. Felmegyünk a kilátóhoz, ahol megebédelünk, kiscsoportozásra
is alkalmas. A kilátó mellett van egy várrom is, amihez autóval is föl lehet
jönni. (Hidas felől a Mecseknádasdot jelző tábla után rögtön balra fordulva.)
Jóllakottan továbbindulunk és végigmegyünk a településen, hogy elérhessük
következő gyönyörű szakrális helyünket, az Árpád-kori templomot Mecseknádasd
határán. Ha minden jól alakul, itt misézünk. Mise után a templomi (szakrális)
temetőn keresztül elérjük a fehér jelzést, amin haladva átvágunk az erdőn, és
az első méhkaptárnál ráfordulunk a régi 6-os útra. Azon megyünk egy ideig,
vagyis megint kb. három km aszfaltra számíthattok. Majd rátérünk a kék
keresztre, itt ki kellett kerülnünk egy sornyi méhkaptárt, de meghívott
szakértőnk azt nyilatkozta, hogy ezt vándor méhészek tehették oda, augusztusban
szinte biztos, hogy már nem lesznek ott. Ezen a jelzésen jó darabon megyünk, ez
visz be minket Pécsváradra Zengővárkonyon keresztül. Első fele erdős-kanyargós
út, utána a dombtetőről nyílt terepen jövünk le, a maradék szinte végig lakott
területen megy. Ezen a szakaszon biztonsági okokból, köszönhetően a jelfestők
„alapos” munkájának, tüzetesen átvizsgáltuk a környéket, bármilyen útvonalon
eltalálunk Pécsváradra. A szállásról, ami a Művelődési Házban lesz, szűk negyed
óra alatt megközelíthető a vár. Parkoló a Művháznál és a várnál is van (a
várnál lévő betelhet, mert ott parkolnak a szálloda vendégei is).
Összesen körülbelül nyolc óra
gyaloglás (négy Mecseknádasdig), ha nem esik az eső szandállal, rövidnadrággal
is teljesíthető. A sok aszfalt miatt a legjobb a sportcipő. Szerencsére egyik
szakasz sem túl forgalmas. A terep közepesen nehéz:
erősen dimbes-dombos. A táv körülbelül 28 kilométer.
2. nap: Császártöltés – Hajós –
Dusnok
Császártöltést elhagyva átmegyünk
a csatornán, és mellette haladva sáros-békás-csigás úton haladtunk egy órát.
Amikor letértünk a csatorna mellől, be is értünk Hajósra. Itt a település
közepén elértük a szakrális Érseki palotát. Onnan végig a szakrális jelzésen
haladtunk. A településből kiérve egy rövid mocsaras-erdős szakasz következett,
majd az erdő szélén térdig érő fűben gázoltunk tovább. Ez a szakasz minimum két
km, az elöl haladóknak erősen ajánlott a bakancs és a hosszú nadrág.
Összesen körülbelül öt óra alatt
értünk a célhoz (de egyszer sem tévedtünk el, ez több emberrel valószínűleg
több). Kiscsoportozni a kápolnánál vagy Dusnokon érdemes. Útközben nincs
alkalmas ebédlőhely, Hajós túl korán van, a kápolna pedig túl későn, a kettő
között nem jó (tarló/ültetvények/mocsár/árnyéktalanság). Érdemes lenne
reggelinél szendvicseket csinálni és útközben enni. Csak az vegyen
rövidnadrágot ezen a napon, aki mindenképp szét akarja szabdalni a lábát (lásd
a mellékelt képet). Bakancs kötelezően ajánlott. Szintkülönbség gyakorlatilag
nulla. A táv körülbelül 21 kilométer, a terep nem nehéz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése