2010. április 12., hétfő

Jenci bácsi leírása a hatodik napról

Üdv!

Szóval, tegnap Zsuzsival a Mátraháza - Kékes-tető - Mátraháza - Galyatető - Mátraszentimre -
Falloskút - Mátrakeresztes útvonalat jártuk le. Tíz körül indultunk. A Kékesen én életemben először voltam és egy szempontból nagyon jó élmény volt: szakadt a hó a tetején. Amúgy van egy böszme nagy kilátó, ami a moszkvai Lomonoszov Egyetem épületének tornyára hasonlít, és nem látni semmit, továbbá az útvonal fel a sípályán, majd vissza. Ez kb. másfél óra, szerintünk jobb lenne kihagyni, semmi érdekes nincs.

Utána Galyatető felé indultunk, már jobb időben. Nagyon szép az útvonal, egy gerincen vezet végig.
Három körül értünk ide. Ebéd után továbbmentünk Mátraszentimre felé, majd Falloskútra, végig szép és jól jelölt az útvonal. Betértünk a Szent-kúthoz. Itt van egy nagy templom, zarándokhely.
Fél hat felé értünk ide. Utána csökkentettük a szintet egy jó 250 méterrel, majd emelnünk kellett volna a végcélhoz egy olyan 300-at, de ezt nem tettük meg, mert 3/4 7-kor értünk Ágasvár aljába. Ide már nem tudott volna jönni Oli, úgyhogy vaksötétben kellett volna még legalább egy órát visszajönni a hegyről (a másik két csapat bevállalta a hasonló akciót :)) ). Szóval ezt a következő lejárásra hagytuk. Így inkább lesétáltunk Mátrakeresztesre, ami nem az útvonal része már, ott vett fel minket a Don sofőrje. Amíg rá vártunk egy capuccino és egy kóla mellett, a magyar mulatós műfaj legújabb stílusirányzatait élvezhettük.

Összefoglaló a terepről: hegyre fel és völgybe le végig, néhány meredek kaptatóval (a legvégén is van egy jó nagy valószínűleg, csak azt nem játruk le) távban és szintben is emberes adag. A nap végén nem lesz sok gond a fektetésnél. A Kékes kihagyásával, időben indulva este nyolc körülre teljesíthető Ágasvár. A Kékessel bajos. Jól jelölt az út, a végén kicsit kevésbé, de ott sincs gáz. Reggeliző, ebédelő hely is lesz (a Kékes aljában és Galyatetőn a sípálya). Kiscsopizó hely is akad, de nem sok (Galyatető, Mátraszentimre) . Misézni is tudunk, ugye adott a Szent-kút, de ha mégsem, akkor is, leginkább Mátraszentimré nél (gondolom Galyatetőn sokan lesznek).

Mi az erdőben csak egy mókust és szép madarakat (cinkék, barázdabillegető , rozsdafarkú) láttunk, de a szerpentineken este jött elénk macska, nyúl és pár róka is. Rocker még több állatról is fog írni!

Képeket Zsuzsi fog küldeni.

Jenci

2 megjegyzés: