2014 útleírás 1. nap – Csöde-Őriszentpéter túravezetők: Borka és Hakkel Tomi

23,5 km – kb. 8-8,5 óra

Földcsók Csöde határában. (Olivér terve a Szent Márton kápolna romjai voltak, de gyakorlatilag semmi nem maradt a kápolnából, nem ad hangulatot, viszont erdő van és szúnyogok. Mielőtt beérünk az erdőbe, Csödéről kiérve rögtön vannak rétek. Szerintünk ez alkalmasabb hely.)

Ebéd és kiscsoport: Ramocsa határában a temetőnél kb. 3,5-4 órával indulás után.

Mise: Nagyrákos határában, óvodaudvar vagy focipálya. Innen még kb 1 óra út van hátra.

Ez a nap egy szerencsésen megválasztott kezdőszakasz. Valamiféle bevezető a BÚ feelingbe, egyfajta beavatás: nem is túl kemény, de lesz benne minden, amit a Barátok Útja elszánt zarándokainak tudnia kell. Hogy minden beleférjen, a hossza is jelentős; a Google Earth szerint 23,4 km-t megyünk, amit el is tudok hinni, mert rendesen tepertünk, és elég sokáig tartott.

Az első szakaszon, Csödétől Szattáig, egy igen kellemes erdei úton haladunk. Madárcsicsergés, árnyék, könnyen járható földút fogadott minket, és egészen elkényeztetve éreztük magunkat, pláne, hogy még a szúnyogok is aludtak. Földcsóknak 200 m után találtunk helyet egy pici tisztáson rögtön a falu mellett. Innentől az út elkezd öregesen emelkedni, hogy 2,5 km után felérjen egy --- domb tetejére. Mellesleg a dombtetőn lett gyanús, hogy a Szent Márton kápolnát is meg kellett volna találnunk, úgyhogy visszafordultunk, és hamarosan meg is találtuk pár száz méterre a kápolnát – illetve ami maradt belőle. Lehet, hogy csak nekünk voltak túl nagy elvárásaink, de mi egy kissé elszontyolodtunk, amikor rájöttünk, hogy a kis, négyzet alakra emlékeztető földkupac illetve a kidőlt, fának támasztott tábla jelzi a híres kápolna helyét, és még egy kavics se tanúskodik falak helyéről. Itt talán nem érdemes megállnunk… A jelzés, amin ebédig haladunk, néha kissé trükközik, de sasszemeinknek hála J mindig megtaláltuk a következőt, úgyhogy a néha meglepő kanyarok, útra dőlt fák, fura kerítések nem okoztak gondot (remélhetőleg nem is fognak). Egyetlen „érdekes” de nem kikerülhető pont egy kis patakon való átkelés egy két vad-kerítés közti kb 1 méteres folyosón haladva. Kikerülni nem lehet, ha nincs benne víz oké, ha van, akkor is meg lehet (kell) oldani. Szattát 9 km és 2,5-3 óra után érjük el, és itt búcsút is mondunk az erdei ösvénynek is, mert –csak, hogy szokjuk– innentől majd kapjuk a napot ezerrel (legalábbis az út menti bokrok, elszórt fák inkább csak nosztalgiához elegendő árnyékot nyújtanak). Innentől azonban már „csak” 3,5 km Ramocsa, aminek a határában találtunk ebédhelyet a temetőnél (nincs sok fa, ezért majd szét kell szóródni kiscsoportonként), ahol kékkút (vízvevő hely) növeli komfortérzetünket. Az ebédhelyre Csödétől kb. 3,5-4 óra alatt odaérhetünk (12 km); itt érdemes lesz kiscsoportozni is.

Az ebédtől és a pihenőtől ezután tovább indultunk, a kiadós étkezést a Kerkáskápolnába vezető bő másfél km-es be… ­–akarom mondani– aszfaltút fogja helyre rázni. A két település nagyjából összeér, szinte csak a megyehatár tábla választja el őket. Aztán Kerkáskápolnán - egy nagyon érdekes kert mellett jobbra fordulva - bekalibráljuk magukat úgy nagyjából északi irányba, és úgy begyakoroljuk, hogy aztán majd álmunkban is északnak fogunk tartani. Ezt úgy kell elképzelni, hogy 4,5 km-t (kb. másfél óra) szó szerint nyíl egyenesen haladunk egészen Nagyrákosig kezdetben bokorsorral, később erdővel szegélyezve. Mi ugyan itt is végig napon voltunk (dél és 2 között), de valószínűleg 150-en menve majd később érünk ide, így a fák árnyékot adhatnak. Volt két lankás domb is, amire fölfele bandukolva kiválóan lehet fogadásokat kötni, hogy felérve vajon mit látunk majd (oldalra a fáktól nem látunk, de előre ugye kilométerekig). Kiérve az erdőből megpillantjuk Nagyrákos határát. Innen szerencsére egy kicsit izgalmasabb az út; egy ideig aszfaltúton megyünk a faluban (egy jól kiérdemelt lejtőt is kapunk, ahonnan elég szép kilátás nyílik), elmegyünk egy monumentális beton vasúti völgyhíd alatt is (mellesleg: ez az ország leghosszabb (1400 m) vasúti völgyhídja), majd az aszfaltút is kikopik a lábunk alól Nagyrákos határában. Előtte azonban érdemes megállni, mert a falu végén (valahol ott, ahol a Csárdaszeri út véget ér) van egy focipálya, ahol lehet misét tartani, ha már a nap van annyira alacsonyan, hogy az út másik oldalán a fák elég árnyékot vessenek a pályára. De még jobb erre az ezzel szemben lévő óvoda/általános iskola/sportegyesületi épület/tudom-is-én-micsoda udvarán akár még jobban is meg lehetne tartani, mert ott biztos árnyék lesz, nyírva van a fű, és mégse egy focipálya. Érdemes lenne őket felhívni. Nagyrákos határára (misehely) ebédtől kb. 3,5-4 óra után érkezünk meg (11 km).

Innen már nincs messze Őriszentpéter, kezdetben földúton haladtunk. Aztán még kaptunk egy izgalmas feladatot is: az út hirtelen véget ért, és derékig érő susnyásban találtuk magunkat. Pár rossz út után végül a térkép szerinti irányban elindultunk, és –csodák csodája– találtunk egy jelzést alig valamivel a gaz szintje fölött egy fán. Végül 6-700 m után rátértünk egy aszfaltútra, ami már egyenesen a szállásra vezetett. A gazos mező kaszálónak tűnt, ha szerencsénk van, BÚ előtt lekaszálják, amúgy meg az első 20 ember kicsit szív... (tapossa a füvet). Tájékozódni viszont a fű méretétől függetlenül, jól látható tereptárgyak alapján fogunk, szóval elkeveredési veszély már nem lesz nyáron. Őriszentpéterre beérve még egy kis aszfalt a lezárás.

Összegzésképp: Bár nem mondanám extrémnek a szakaszt, nem kell majd altatni senkit ez után a nap után. Nap ellen meg kell tenni az alapvető óvintézkedéseket, kullancs és szúnyogra is lehet számítani, de az előzőek közül egyik sem vészes. Szandál és rövidgatyával is megoldható, csak akkor nem kell előre menni a susnyás részeknél. Illetve az erdőben van még néhány olyan szakasz, ahol nem sok mindenki járt előttünk, így erdei ösvény vagy földút helyett az avarban megyünk majd. Egyébként Zalalövőből is indulhatunk, de szerintem így is elég hosszú a szakasz.

2014 útleírás 2. nap Őriszentpéter-Hodos túravezetők: Janó & Pircsi

Egy szép Árpád-kori templomban lesz a reggeli indítás, innen az Őrihez tartozó Keserűszeren megyünk keresztül, majd a kék jelzésen egy szép erdős, patakon többször átkelős úton folytatjuk a sétánkat. Ezen az úton jutunk el Szalafőre, a Templomszerre, ahonnan aszfaltúton jutunk Pityerszerre, ahol megnézhetjük a szép skanzent, ez ebédlőhelynek is tökéletes. Pityerszerről egy sárga jelzésen indulunk Hodos felé, ez vegyes terep, erdő, mező, mocsár, minden lesz :) Az út vége felé elérünk egy ifjúsági szállót, innen megint aszfalton kanyargunk a hodosi szállásunkhoz.

Gyakorlatias infók:

·         árnyék is van, és nap is, kell a napvédő felszerelés

·         ha esik az előző napokban, mindenképp kötelező a bakancs, ha nem, akkor csak ajánlott

·         nekünk kb. 6 óra volt, de sokat kell libasorban menni, ennél több lesz

·         a skanzen elvileg 450 diákoknak és 650 felnőtteknek, de biztos meg lehet velük beszélni, hogy ne legyen ennyi, a nemzeti park fennhatósága alá tartozik

2014 útleírás 3. nap: Hodos-Magyarszombatfa túravezetők: Piri & Janó

Hodoson a szállásunktól leereszkedünk a település legalacsonyabb pontjához, a vasúti sínek mellé, amiken egy hídon keresztül jutunk át. A vasút túloldalán Kapornak fekszik, ahol néprajzi gyűjtemény is található. Innen kiérve fölmegyünk a Salhegy nevű szép kis településre. Ezen a szakaszon nagyon sok az aszfalt. Salhegyen egy szőlős mellett fordulunk le a főútról, és Domonkosfa felé vesszük az irányt. Erdei, majd kaszáló melletti úton haladunk, és lassan lejutunk Domonkosfára. A falun belül egy kis hurokkal felmászunk a gyönyörű, vörös téglából épült Árpád-kori templomhoz. Itt lehetne ebédelni, oda lehet menni autóval is. Csak rács van a templomajtón, szóval be is lehet kukucskálni. :) 

Domonkosfáról aszfalton megyünk át a határon, és  Kercaszomorra érünk. Sétálunk kicsit ebben az egyutcás útifaluban, de nem megyünk rajta végig, hanem jobbra fordulva egy patakon átkelve a Pusztatemető felé vesszük az irányt. Ez egy, a domonkosfaira hasonlító Árpád-kori templom helye, már csak buckák képében látható. Innen az erdőn keresztül jutunk el Magyarszombatfára, az aznapi (és pihenőnapi) szálláshelyünkre. A bűnbánati liturgia viszont Veleméren lesz, ami Magyarszombatfától körülbelül egy órányi járásra van, erdős-faluszéli utakon.

Gyakorlatias infók:

·         elég napsütötte az út, napvédő felszerelés kötelező

·         nem vészes a terep, szandálban is teljesíthető

·         nekünk 6 óra volt, szerintem ez a csapattal is teljesíthető idő, de mindenképp nagyon korán kell indulni a bűnbánati miatt 

·         A Veleméri templom környéke, ahogy mi látjuk nincs jól kivilágítva. Egy-két közúti lámpa van, de arra nem biztos, hogy építeni lehet. Éjszakai "hangulatvilágítást" nem láttunk, esélyes egy gyertyázós-fáklyázós Búbánati liturgia . Az útvonal (Magyarszombatfa - Velemér) erdős része biztosan és a falu szakasz egy része szintén teljes sötétségben van este.

2014 útleírás 5. nap Magyarszombatfa - Szentgyörgyvölgy Bence és Bozó tollából

5. nap

(kb. 25 km)
Elkövetők:      Boros "Bozó" Zoli

                        Kovács Bence

Kedves Barátok!

Szeretettel osztjuk meg veletek az idei Barátok Útja 5. napjának lejárásán szerzett tapasztalatainkat:

0900-1000: Magyarszombatfa iskolája elől indulunk, ahonnan árnyékos, de enyhén emelkedő műúton érünk el a Szlovén határhoz. Folytatjuk a sétát az úton Pártosfalva felé, de nem megyünk be a faluba, inkább a mellette lévő szántón illetve akácoson keresztül közelítjük meg a falu határában lévő kis hidat.

1000-1100: Innen szép hosszú, murvás, lankás, verőfényes napsütéses úton vágunk át a Csekefa melletti búzamezőkön. A falun átvágva megint hasonló zúzalékos, murvás úton folytatjuk utunkat. Nagyjából Szécsiszentlászló magasságában erdősre vált a terep, ahol végre megkezdhetjük a nap egyik leghosszabb árnyékos szakaszát. A fák közül kiérve egy présházakkal tarkított kis domboldalon találjuk magunkat, ahonnan a szokásos murvás úton érünk be Bakónakra.

1100-1200: Bakónakról murvás és erdős utak váltakozásával érünk el a Bakónaki-tóhoz. Ott a víz-, és csakrafeltöltési lehetőségeket kihasználandó felmegyünk a Szent Vid kápolnához, majd vissza a tópartra, amely ideális lehetőséget nyújt az ebéd elfogyasztására, kiscsoportozásra, szusszanásra.

1200-1300: Kaja és alvás…

1300-1500: A tótól betonon (sic!) délnek továbbindulva 20 percen belül szőlőültetvényekkel tarkított domboldalhoz érünk. Itt ügyesnek kell lenni, mert egy uszkve 30 méteres útszakasz frankón meg tud tréfálni (két Y elágazást kötött össze. Mi sajnos a rossz kereszteződésben fordultunk balra...). Innen a következő kb. 3-4 km-t egyetlen kereszteződéssel (amely tökéletes egy laza kekszezős, pisilős kis pihenőhöz. Csak a hülye bogarakat kell túlélni ill. levadászni) megszakított két nyílegyenes szakaszon tesszük meg az erdőben, az akkorra már unalomig ismert zúzalékos úton. Az erdőből kiérvén kis földutas sétálgatás után betonúton érkezünk Kebeleszentmártonba.  

1500-1630: Kebeleszentmártonból észak felé, a falu szőlőültetvényeit célba véve indulunk el, hogy az aznapi táv utolsó szakaszát is letudjuk. A szántón átvágó földúton egy Mária szobor jelzi, hogy hol kell bevenni magunkat egy privát szőlősbe, ahonnan a határutat rejtő dzsindzsás erdőbe kerülünk.  Az erdőben kis szerencsével felismerjük – az amúgy A366 határkővel jelzett – helyet, ahol irányba fordulva lényegében egyenes, erdős-zúzalékos úton jutunk be Szentgyörgyvölgybe. Itt már csak 1-2 száz méter, és elérkezünk a szálláshelyként szolgáló sulihoz.

Egyéb info:

·         nem nagyon volt a Szent Vid kápolnán kívül víznyerési lehetőség

·         árnyék-napsütés arány: 40-60 -> sapka-kalap-kendő-cilinder KÖTELEZŐ

·         habár nem annyira kemény a terep a kis, éles köves, zúzalékos utak miatt minimum zárt cipő ajánlatos (de inkább bakancs; Vazsban: bakkancs)

·         Nem tudom, mekkora skálán mozog a napok nehézségének "vekni mutatója", de ez a nap mindenféleképpen sok kis bucit kell, hogy kapjon…

2014 7. nap útleírás Rédics-Lendva (alias Az utolsó nap) túravezetők: Agapé és Pampoo

Lejárás

Reggel Tanárúr csilingelő hangjára ébredtünk. Hát indulhat ennél jobban a nap?  Gyorsan megbeszéltük, amire előző este diadalittas állapotunk miatt (no meg hát volt Janó féle diópálesz) nem maradt energiánk, és már pattantunk is be a kocsiba. Először kidobtuk Tanárurat és Bencét Szentgyörgyvölgyön– persze azért kicsit lelassítottunk előtte-, majd nem sokkal később már a rédicsi határon keltünk át Pampóval. Ekkor még nem sejtettük, hogy nem most látjuk utoljára a schengeni egyezmény miatt üresen álló határőrbódékat.

A térképről azt olvastuk le, hogy a Rédicsből Lendvába vezető ASZFALTút lejárása nem vesz igénybe 1 óránál többet. Igen ám, de az alapgondolatunk az volt, hogy kíméljük meg a kisbarátokat a betonon való gyaloglástól. Ezért Pampóval földesebb utakat kerestünk, úgy röpke 3 órán át. Elindultunk a dzsindzsásba - kell az igazi Búfeeling-, ám egy idő után túl dzsindzsás lett, gyakorlatilag járhatatlan, fordulhattunk vissza. Második próbálkozásunk sem járt több sikerrel, visszavezetett bennünket az autóútra, amit mindenképpen el akartunk kerülni. Végül a határig átvágtunk a szuperjó dzsindzsáson, csak ott került lábunk alá újra aszfalt, és átléptünk Szlovéniába. A térkép szerint, és a látottak alapján továbbra sem vezet földút Lendvába. A határon innen legalábbis fix, hogy nem. Menjünk vissza, a magyar oldalon indul egy kis alsóbbrendű utacska, lessük meg – egyeztünk meg Pampóval. De amint közelebb kerültünk a térképen megfelelőnek tűnő úthoz, újabb csalódással kellett szembenéznünk. Csalódás fedőneve Kerítés. Átmászhatatlan, kikerülhetetlen, utat előlünk elzáró, borzasztóságos kerítés. Hátra arc, irány ismételten külföld. Most már láttuk innenső és túlsó oldalát is kedvenc bódéinknak, ezért a változatosság kedvéért máshol léptük át a határt, de nem jutottunk előbbre. Activity-s útbaigazítás után (amitől sokkal okosabbak nem lettünk), szlovén oldalon bolyongtunk tovább. Találtunk egy autóút mellett vezető utat, ahol már a kerítés sem állt utunkba, mert egy szakaszon hiányzott, és ott rátérhettünk a hőn áhított Lendvába vezető, nem aszfalt útra. Na de a történet nem ilyen egyszerű, már egy fél órája gyalogolhattunk a kerítés mellett, mikor mindkettőnkbe felmerült az a kérdés, vajon a város előtt véget ér-e. Mert ha végig szegélyezi az utat, akkor Lendvát csak kerítésen túlról csodálhatjuk meg, nem jutunk el az iskoláig. No meg feltűnt, hogy azért ez nagyon nagy kerülő lenne. És ekkor már legalább 2 órája utakat kerestünk. Nagy elkeseredésünkben egy felüljáró árnyékában elmajszolgattuk a szendvicseinket. Eszegetés közben pedig hosszas latolgatás után úgy döntöttünk, akkor menjünk a betonon (de ezt csak halkan mondtuk, mert ha Olivér meghallja, hogy aszfalt helyett betont mondunk, kitér a hitibül!). Felüljárón átbattyogtunk, és Hosszúfalu járdakövén közeledtünk Lendva felé. Eltévedni nem lehet, ez egyenesen bevisz a városba. Elhaladtunk a zárómisénk helyszínéül szolgáló templom mellett, lépésről lépésre közelebb kerültünk célunkhoz. Valóban beértünk bő 1 óra alatt az iskolához, ahogy azt a nap elején megjósoltuk, beültünk Olivér kocsijába, és hazafele vettük az irányt…

Tehát összefoglalva, mire is kell számítani ezen a napon: Napsütés esetén, nagyon melegre; elviselhető mennyiségű dzsindzsásra; aszfalton gyaloglásra, de nem hosszú órákon keresztül; zéró szintkülönbségre, és még kevesebb árnyékra.

Mindent egybevetve, ez az utolsó nap, nem lesz egy utolsó nap!