Lejárás
Reggel Tanárúr csilingelő hangjára
ébredtünk. Hát indulhat ennél jobban a nap?
Gyorsan megbeszéltük, amire előző este diadalittas állapotunk miatt (no
meg hát volt Janó féle diópálesz) nem maradt energiánk, és már pattantunk is be
a kocsiba. Először kidobtuk Tanárurat és Bencét Szentgyörgyvölgyön– persze
azért kicsit lelassítottunk előtte-, majd nem sokkal később már a rédicsi
határon keltünk át Pampóval. Ekkor még nem sejtettük, hogy nem most látjuk
utoljára a schengeni egyezmény miatt üresen álló határőrbódékat.
A térképről azt olvastuk le, hogy a
Rédicsből Lendvába vezető ASZFALTút lejárása nem vesz igénybe 1 óránál többet. Igen
ám, de az alapgondolatunk az volt, hogy kíméljük meg a kisbarátokat a betonon
való gyaloglástól. Ezért Pampóval földesebb utakat kerestünk, úgy röpke 3 órán
át. Elindultunk a dzsindzsásba - kell az igazi Búfeeling-, ám egy idő után túl
dzsindzsás lett, gyakorlatilag járhatatlan, fordulhattunk vissza. Második próbálkozásunk
sem járt több sikerrel, visszavezetett bennünket az autóútra, amit mindenképpen
el akartunk kerülni. Végül a határig átvágtunk a szuperjó dzsindzsáson, csak
ott került lábunk alá újra aszfalt, és átléptünk Szlovéniába. A térkép szerint,
és a látottak alapján továbbra sem vezet földút Lendvába. A határon innen
legalábbis fix, hogy nem. Menjünk vissza, a magyar oldalon indul egy kis
alsóbbrendű utacska, lessük meg – egyeztünk meg Pampóval. De amint közelebb
kerültünk a térképen megfelelőnek tűnő úthoz, újabb csalódással kellett
szembenéznünk. Csalódás fedőneve Kerítés. Átmászhatatlan, kikerülhetetlen, utat
előlünk elzáró, borzasztóságos kerítés. Hátra arc, irány ismételten külföld.
Most már láttuk innenső és túlsó oldalát is kedvenc bódéinknak, ezért a
változatosság kedvéért máshol léptük át a határt, de nem jutottunk előbbre. Activity-s
útbaigazítás után (amitől sokkal okosabbak nem lettünk), szlovén oldalon
bolyongtunk tovább. Találtunk egy autóút mellett vezető utat, ahol már a
kerítés sem állt utunkba, mert egy szakaszon hiányzott, és ott rátérhettünk a
hőn áhított Lendvába vezető, nem aszfalt útra. Na de a történet nem ilyen
egyszerű, már egy fél órája gyalogolhattunk a kerítés mellett, mikor
mindkettőnkbe felmerült az a kérdés, vajon a város előtt véget ér-e. Mert ha
végig szegélyezi az utat, akkor Lendvát csak kerítésen túlról csodálhatjuk meg,
nem jutunk el az iskoláig. No meg feltűnt, hogy azért ez nagyon nagy kerülő
lenne. És ekkor már legalább 2 órája utakat kerestünk. Nagy elkeseredésünkben
egy felüljáró árnyékában elmajszolgattuk a szendvicseinket. Eszegetés közben
pedig hosszas latolgatás után úgy döntöttünk, akkor menjünk a betonon (de ezt
csak halkan mondtuk, mert ha Olivér meghallja, hogy aszfalt helyett betont
mondunk, kitér a hitibül!). Felüljárón átbattyogtunk, és Hosszúfalu járdakövén
közeledtünk Lendva felé. Eltévedni nem lehet, ez egyenesen bevisz a városba.
Elhaladtunk a zárómisénk helyszínéül szolgáló templom mellett, lépésről lépésre
közelebb kerültünk célunkhoz. Valóban beértünk bő 1 óra alatt az iskolához,
ahogy azt a nap elején megjósoltuk, beültünk Olivér kocsijába, és hazafele
vettük az irányt…
Tehát összefoglalva, mire is kell
számítani ezen a napon: Napsütés esetén, nagyon melegre; elviselhető mennyiségű
dzsindzsásra; aszfalton gyaloglásra, de nem hosszú órákon keresztül; zéró
szintkülönbségre, és még kevesebb árnyékra.
Mindent
egybevetve, ez az utolsó nap, nem lesz egy utolsó nap!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése