2014. június 11., szerda

2014 7. nap útleírás Rédics-Lendva (alias Az utolsó nap) túravezetők: Agapé és Pampoo

Lejárás
Reggel Tanárúr csilingelő hangjára ébredtünk. Hát indulhat ennél jobban a nap?  Gyorsan megbeszéltük, amire előző este diadalittas állapotunk miatt (no meg hát volt Janó féle diópálesz) nem maradt energiánk, és már pattantunk is be a kocsiba. Először kidobtuk Tanárurat és Bencét Szentgyörgyvölgyön– persze azért kicsit lelassítottunk előtte-, majd nem sokkal később már a rédicsi határon keltünk át Pampóval. Ekkor még nem sejtettük, hogy nem most látjuk utoljára a schengeni egyezmény miatt üresen álló határőrbódékat.
A térképről azt olvastuk le, hogy a Rédicsből Lendvába vezető ASZFALTút lejárása nem vesz igénybe 1 óránál többet. Igen ám, de az alapgondolatunk az volt, hogy kíméljük meg a kisbarátokat a betonon való gyaloglástól. Ezért Pampóval földesebb utakat kerestünk, úgy röpke 3 órán át. Elindultunk a dzsindzsásba - kell az igazi Búfeeling-, ám egy idő után túl dzsindzsás lett, gyakorlatilag járhatatlan, fordulhattunk vissza. Második próbálkozásunk sem járt több sikerrel, visszavezetett bennünket az autóútra, amit mindenképpen el akartunk kerülni. Végül a határig átvágtunk a szuperjó dzsindzsáson, csak ott került lábunk alá újra aszfalt, és átléptünk Szlovéniába. A térkép szerint, és a látottak alapján továbbra sem vezet földút Lendvába. A határon innen legalábbis fix, hogy nem. Menjünk vissza, a magyar oldalon indul egy kis alsóbbrendű utacska, lessük meg – egyeztünk meg Pampóval. De amint közelebb kerültünk a térképen megfelelőnek tűnő úthoz, újabb csalódással kellett szembenéznünk. Csalódás fedőneve Kerítés. Átmászhatatlan, kikerülhetetlen, utat előlünk elzáró, borzasztóságos kerítés. Hátra arc, irány ismételten külföld. Most már láttuk innenső és túlsó oldalát is kedvenc bódéinknak, ezért a változatosság kedvéért máshol léptük át a határt, de nem jutottunk előbbre. Activity-s útbaigazítás után (amitől sokkal okosabbak nem lettünk), szlovén oldalon bolyongtunk tovább. Találtunk egy autóút mellett vezető utat, ahol már a kerítés sem állt utunkba, mert egy szakaszon hiányzott, és ott rátérhettünk a hőn áhított Lendvába vezető, nem aszfalt útra. Na de a történet nem ilyen egyszerű, már egy fél órája gyalogolhattunk a kerítés mellett, mikor mindkettőnkbe felmerült az a kérdés, vajon a város előtt véget ér-e. Mert ha végig szegélyezi az utat, akkor Lendvát csak kerítésen túlról csodálhatjuk meg, nem jutunk el az iskoláig. No meg feltűnt, hogy azért ez nagyon nagy kerülő lenne. És ekkor már legalább 2 órája utakat kerestünk. Nagy elkeseredésünkben egy felüljáró árnyékában elmajszolgattuk a szendvicseinket. Eszegetés közben pedig hosszas latolgatás után úgy döntöttünk, akkor menjünk a betonon (de ezt csak halkan mondtuk, mert ha Olivér meghallja, hogy aszfalt helyett betont mondunk, kitér a hitibül!). Felüljárón átbattyogtunk, és Hosszúfalu járdakövén közeledtünk Lendva felé. Eltévedni nem lehet, ez egyenesen bevisz a városba. Elhaladtunk a zárómisénk helyszínéül szolgáló templom mellett, lépésről lépésre közelebb kerültünk célunkhoz. Valóban beértünk bő 1 óra alatt az iskolához, ahogy azt a nap elején megjósoltuk, beültünk Olivér kocsijába, és hazafele vettük az irányt…
Tehát összefoglalva, mire is kell számítani ezen a napon: Napsütés esetén, nagyon melegre; elviselhető mennyiségű dzsindzsásra; aszfalton gyaloglásra, de nem hosszú órákon keresztül; zéró szintkülönbségre, és még kevesebb árnyékra.

Mindent egybevetve, ez az utolsó nap, nem lesz egy utolsó nap! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése