Utunkat a bakonybéli faluháznál kezdtük meg, ahonnan a kék
négyzet jelzést követve kikapaszkodtunk a faluból, majd rövid séta után
elértünk ahhoz az elágazáshoz, ahol a térkép szerint a Barátok útja kezdődik. Igen, jól olvassátok,
a Barátok útja. Így nevezik a zöld jelzésen azt a szakaszt, amin kb. 5
kilométeren keresztül zarándokolunk majd, és a Bakonybél és Pannonhalma között
járó bencés barátokról kapta a nevét. A zöld jelzésen van egy táblával jelölt
elágazás, ahol nevesítve is van az útvonal (fénykép mellékelve).
Ez kb. egy
órára van Bakonybéltől és itt lehet esetleg egy kis beszédet tartani a BÚ-ról,
hogy honnan kapta a nevét és mi az az út, amin zarándokolunk. Az út első
harmada erős területen halad, erdei földúton, erdei ösvényen és aszfaltúton.
A zöld jelzést egészen Porva faluig követjük. A falu előtt
nem sokkal nyílt területre érünk, ami mentén nincs sok fa, bögöly viszont annál
több:) A falu után (is) sok lesz a napfény és elég poros/sáros földúton kell
menni. Az apró faluba kb. 3 óra gyaloglás után értünk oda Balázzsal, ahol
nagyszerű ebédelőhelyet fedeztünk fel a templomkertben. Ez könnyen
megközelíthető a Bútáppal a 82-es
út-Zirc-Borzavár-Porva útvonalon. A településen belül elég egyszerű a
tájékozódás, csak toronyiránt kell menni. Ebéd után a gyaloglást a zöld
jelzésen folytatjuk. Kisebb kaptató után betérünk az erdőbe, ahol a
Porva-Csesznek vasútállomásig tartó kb. 3km-es szakaszon viszonylag nehéz terep
fogadott minket. Sok a dzsindzsa, az útra több helyen fák dőltek, ami lassítja
majd a haladást.
Porva-Csesznek vasútállomásnál keresztezzük a 11. sz.
vasútvonalat, majd a piros jelzésen Vinye irányába elindulunk lefelé a
Cuha-patak völgyében/szurdokában. Innen egy széles és jól járható út visz
tovább. A szakaszon egész könnyű a haladás, viszont többször kell átkelni a
patakon. Ha magasabb a vízszint, több időbe kerül majd az átkelés. A gyalogos
és kerékpáros turistaforgalom jelentős, így figyelni kell, hogy mások is
mehessenek, illetve ne csapjanak el minket a bringások. A völgy természeti
értékei csodálatosak, emellett műszakilag figyelemreméltó, műemléki védettség
alatt álló vasúti műtárgyak is megtekinthetőek. A völgyet Vinyénél hagyjuk el,
majd egy rövid séta után egy erdészeti telephez érünk, ahol kiscsoportot lehet
tartani. Sajnos a porvai templomtól ez az első olyan hely, ahol nagy, kaszált,
árnyékos terület áll rendelkezésre és valószínűleg nem mászik át rajtunk száz
turista. Szóval vagy Porván ebéd után, vagy itt lehet kiscsopit tartani nyugodt
körülmények között. Innen kb. egy óra gyalogút még a bakonyszentlászlói templom
a piros kereszt- sárga kereszt túraútvonalon.
A táv kb. 22 km hosszú, mi kb. nettó 6 óra alatt tettük meg.
Összességében a terep nem túl meredek,
egy kevés kaptató azért van. Az út 2/3-a erdőben vezet, a többi nyílt
területen. Az út középső részén sok a dzsindzsa, emiatt zárt cipő/bakancs
(lábszáruk kültakaróját különösen féltőknek hosszú nadrág) mindenképp ajánlott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése