Lejárók: J. Kata, Tavaszy
Táv: 22 km.
Idő: 6 óra
Tarján központját elhagyva egy rövid szakaszon viszonylag forgalmas
autóúton fogunk közlekedni, ahol ekkora nagy csapattal nagy figyelemmel is kell
közlekednünk.
Ezután rátérünk
a Szent Jakab út erdei szakaszára, melynek bejáratánál vaskos szálfűréteg
borítja a talajt - szerencsére szintén csak rövid ideig. Itt könnyű, lapos,
erdős terepen vezet utunk egészen Vértestolnáig, sok őz és az erdei fauna
széles skálát felvonultató társaságában. Az első erdei szakaszt követően
fejünket kíméletet nem ismerve süti majd a nap a Vértestolnán keresztülhaladó
betonos, az előzőnél valamivel hosszabb, ám a túléléshez kellően rövid
útszakaszon. A naptej és a víz életmentő. A hosszan elnyúló, svábok lakta
Vértestolna tornácos házai mellett elhaladva, a falu végén felkapaszkodunk a
település kálváriájára. A faluból kiérve pedig már egyre mélyebbre merészkedünk
a Gerecsei Tájvédelmi Körzetben, ahol hűs árnyékot és kullancscsípést egyaránt
biztosító lombok alatt szeljük át a hegységet – a kullancsriasztót senki ne
hagyja otthon. A Gerecsében 6 km-nyi emelkedő után, az emelkedő tetején a XIII.
századi Szent Péter rotunda (körtemplom) romjainál találjuk magunkat –
nagyjából félúton. Itt megpihenünk, és a BÚ-táp jóvoltából fizikai táplálékot
veszünk magunkhoz, míg a kiscsoportozás gondoskodik a lelki táplálékról.
A
csúcsélmény után már csak lefelé vezet az út, amíg ki nem érünk a Gerecse
erdeiből és rá nem térünk a Bajra vezető betonútra. S hogy mi a Baj? Ekkor
következik a nap leghosszabb betonos útszakasza, mely Bajon keresztül Tatára
vezet majd minket (ne aggódjatok, nagyjából 4 km). Megérkezésünk után pedig a
Tatai Refi vendégszeretetét élvezve a bűnbánati liturgián letehetjük fizikai és
lelki terheinket és előkészülhetünk a másnapi fiú-lány napra.
Hasznos Info:
- A kullancsriasztó és a naptej elengedhetetlen.
- Leteszteltük, garantáltan szandálbiztos nap.Terepösszetétel: rövid betonszakasz, rövid erdős szakasz, Vértestolnán hosszabb betonos szakasz, Gerecsében hosszú emelkedős erdős szakasz, majd erdős lejtő, Baj-Tata között hosszú betonos szakasz.
- Szintemelkedés összesen ~ 250 m
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése