Ezen a
napon érkezik meg zarándoklatunk annak úti céljához, a csíksomlyói
Kegytemplomhoz, ill. a csíkszeredai szállásunkhoz (Kós Károly Szakközépiskola).
Maga az
út túrázós része 2 szakaszból áll:
1.
szakasz:
Csíkdánfalva – Göröcsfalva (kb. 10,5 km; 3 óra)
Ez a
rész túra szempontjából nem nehéz, össz-vissz Göröcsfalva előtt van egy nagyobb
emelkedő és lejtő. Egy része aszfalton megy, a többi földút (annak állaga
időjárás függő). Az úton kevés jelzés van, így fontos, hogy a csapat együtt
maradjon, hogy ne kelljen sok útjelzőt félre állítani. Mise, ebéd és kiscsopi a
göröcsfalvi templomban, ill. templom kertben lesz (árnyékos, füves hely).
Útközben nemigen lesz árnyék, leszámítva a Csíkmadaras után emelkedőt. Vízvétel
itt nem annyira kritikus, mivel a BÚ-Táp Kft. szállítói be tudnak menni a
templomhoz.
2.
szakasz:
Göröcsfalva – Csíksomlyó – Csíkszereda (kb. 13,5 km; 3 ½ óra)
Göröcsfalvát
elhagyva az út végig szinte teljesen sík. Egy része földút, de egy jelentős
hányada aszfalt. Árnyék sehol nincs, így naptej és sapka esszenciális kellékek
lesznek napszúrás és leégés ellen. Lejáráskor a mádéfalvi emlékművet ill. a
Mária-út egyes szakaszait kihagytuk, mivel azok
túlzottan sok időt emésztenének fel a napból (Mádéfalva esetén ez +5
km-t és kb. 2 órát jelentene). Csíksomlyó előtt a csíkdelnei Szent János
Templom előtt fogunk elhaladni, majd kb. 1,5 km múlva elérjük a Gyimes felé
vezető főutat, ahol majd az átkelésre fokozottan figyelnünk kell, mivel viszonylag
nagy rajta a forgalom és az autók azon a szakaszon gyorsan mennek. Ezt követően
egyenes az utunk Szereda felé, nem sokkal a szállásunk előtt pedig a
csíksomlyói Kegytemplom előtt fogunk elhaladni. A szállás kb. 2,5 km-re a Kós
Károly Szakközépiskola tornatermében lesz.
Összegzés
Ezen nap
teljes távja kb. 24 km, kevés árnyékkal így naptej és sapka nélkülözhetetlen
lesz.
Lábbelit
illetően mindenkinek kényelmes cipőt ajánlok a sok beton miatt, hacsak egy
felhőszakadás/kiadós eső nem teszi sártengerré a földutakat. Bozót nem lesz
sehol, legfeljebb magas fű (ha kaszálás előtt érkezünk), vagy kaszálás utáni
tarló.
Kaját
nem kell magunkkal hozni, vízből pedig valószínűleg elég lesz 2 liter, mivel
napközben úgyis találkozunk a BÚ-Táppal.
Ezen az útvonalon
az eredeti Mária-útvonalas tervhez képest 1,5 km-t rövidítettünk a kevés
jelzés, ill. sok aszfalt miatt.
Túraidőt
tekintve valamivel többet jósolok az átlagnál, mivel az emberek jó része fáradt
lesz BÚ végére, így remélhetőleg előre tervezhető lesz az érkezési idő (bár
BÚ-n minden előfordulhat). :D
Szállás
címe: Csíksomlyó, Kós Károly Szakközépiskola (Strada Toplița 21, Miercurea Ciuc 530241).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése